Rindt Péter

Értékesítési igazgató

Célom az, hogy minél több embert tegyek sikeressé és közösen egy saját irodát nyissunk.

JELENTKEZEM HOZZÁ MUNKATÁRSNAK FELVESZEM VELE A KAPCSOLATOT

Bemutatkozásom

Amikor először találkoztam a céggel, akkor már volt egy jövedelmező vállalkozásom. Pénzügyi koncepciót mutattak be nekem, amivel megvalósíthattam céljaimat. Így azonnal a vállalat ügyfele lettem. Annyira felkeltette az érdeklődésemet a szakma, hogy felkerestem a tanácsadómat, hogyan tudunk elkezdeni együtt dolgozni. Olyannyira megtetszett a lehetőség, hogy rögtön teljes gőzzel belevágtam. Aminek köszönhetően egy céges hajókázásra sikerült kvalifikálnom magam az Igazgatósággal. Olyan lendületet adott, hogy 2018 második felére már Értékesítési Vezetőként dolgoztam. Megtapasztalhattam, hogy a legnagyobb sikereket csapatban lehet elérni és a közös élmények a mai napig folyamatosan motiválnak minket. Célom az, hogy minél több embert tegyek sikeressé és közösen egy saját irodát nyissunk.

Alapozd meg a jövőd, jelentkezz hozzám munkatársnak!

Kérdésed van? Vedd fel velem a kapcsolatot most!